NTP-OTKP-19-0030
Hátrányból előny és tehetség
Tehetséges, hátrányos helyzetű, ill. roma nagycsoportos óvodások és kisiskolások komplex tehetségfejlesztése zajlik a Vadvirág Alapítványban, a Tanulást Könnyítő Program módszerével, ahol a gyerekek felfedezik, erősségeiket, a bennük rejlő képességeket, tehetséget. Az izgalmas, játékos, szerethető programnak köszönhetően megélhető a közösségi élmény, a felfedezés öröme, a kreativitás, az önmegvalósítás. Az 50 perces foglalkozások heti rendszerességgel egymásra épülve követik egymást és „óvoda időn” kívül valósulnak meg. A szülőknek is lehetőségük van konzultáción részt venni, hogy otthoni környezetben is jól tudják segíteni gyermekeiket.
2019-20-as tanévben több csoportunk közül az EMMI Nemzeti Tehetség Programja által támogatott csoportunkban 8 kisgyereket tudtunk fogadni és összesen 31 foglalkozást nyújtani.
A TKP – foglalkozásokon a gyerekek oly módon inspirálódnak, hogy belső erőiket megmozgatva a legjobbat hozzák ki magukból és motivációjuk fejlődik, egyre kompetensebbnek érzik magukat, megismerik értékeiket, erősségeiket, bátrabbak, magabiztosabbak, sikeresebbek lesznek, felfedezik saját tehetségvonalukat, képesek lesznek kiemelkedni a középszerűségből. Boldogságkutatók felfedezték, hogy a boldogság nélkülözhetetlen kelléke az optimális kihívás. A TKP – órákon a gyerekek mindezt megtapasztalják, ezáltal rendkívül fontos képességük fejlődik: a problémákban nem a nehézséget, hanem a kihívást fogják látni! Az 50 perces TKP – foglalkozások heti egy alkalommal, a tanév rendjét követve a délutáni órákban lesznek. Hat-nyolc azonos korú gyermek alkot egy csoportot. A foglalkozások barátságos környezetben, sok fejlesztő eszközzel berendezett teremben, a testet és a szellemet egyszerre tornáztatva, jó hangulatban zajlanak a TKP – oktató pedagógus vezetésével, akit egy asszisztens segít a munkájában.
A gyerekeket egy előre berendezett, kihívásokkal teli, játékos, mozgásos élményekkel gazdagított pálya várja, ahol belső erőiket megmozgatva a legjobbat igyekszünk kihozni belőlük. Ezekben a helyzetekben számos területen fejlődik személyiségük, megtapasztalhatják a hozzáállás jelentőségét a dolgokhoz, mert tudjuk, hogy egy problémát, miként tudunk megoldani, de még nagyobb százalékban függ attól, hogy milyen a hozzáállásunk, viszonyulásunk. Célunk, hogy a gyerekek megéljék a flow élményt e foglalkozásokon, mert ebben az állapotban fejlődnek legnagyobb mértékben képességeik. Lehetőségük van egyéni megoldásokat keresni, a különböző gondolkodásfejlesztő gyakorlatoknál, így a felfedezés örömét biztosítjuk számukra. Nemcsak belső erőiket mozgósítják, hanem egymást is inspirálják. A különböző gyakorlatoknál segíthetnek egymásnak, így megtapasztalják erősségeiket és esetleges gyengeségeiket.