Augusztusi intenzív vízi foglalkozások
Augusztus 24. és 28. között 1, 2 és 3 éves babáknak, valamint ovisoknak és kisiskolásoknak minden délután vízi foglalkozás!
Korábbi ilyen porgramunk után megkérdeztük az Édesanyákat, hogy milyen változást hozott számukra a Vadvirág Alapítvány intenzív vízi foglalkozásain való részvétel.
– Víziszonyból vízimádat lett!
– A gyermek könnyen megszokta a vizet, így a jövő évi úszás meg van alapozva
– Nagyfiam ügyesedett az úszásban, középső fiam bátrabban mozog a vízben, a picinél pedig az egyensúlyérzék fejlődését látom
– Fejlődött a beszéde, vízbiztonsága, egyensúlyérzéke
– Bátrabb lett egyedül is, a vízben biztonságban érzi magát, mozgása, koordinációja fejlődött
– Jobban viseli gyermekem, ha arcához víz ér
– Nagyon-nagyon megszerette a vízben mozgást, főleg a víz alattit!
– Kialakult a gyermekben a mozgásigény. Várta a foglalkozásokat. Bátrabban mozog a vízben.
– Sokkal bátrabb lett az úszásórák alkalmával. Mivel asztmás, így nekünk a
nyári úszás sokkal jobban bejött, mint a téli.
– Már nem fél a víztől a gyermek
– Az intenzív program végére sokkal együttműködőbb volt a vízben. Sokkal gyorsabban fejlődött, mint hagyományos heti 1 alkalommal.
– Pozitív volt, hogy 2 héten keresztül kitartóan járt ( nem unta meg, nem fáradt el) sőt mindig nagyon várta, hogy induljunk úszni. Jó hatással volt rá a közösség is, mert az ovit csak szeptemberben kezdi, de már nagyon hiányolja a gyerektársaságot.
– Jelentősen javult a gyermek mozgáskoordinációja, a közösségben való részvétel készsége
Mi az, ami legjobban tetszett a Vadvirág Alapítvány intenzív vízi foglalkozásain?
– A rengeteg ének, mondóka, amivel eltereljük a picik figyelmét arról, hogy ők valójában tanulnak. Mert sokat tanultak a 2 hét alatt.
– Hatékony, szervezett, mégis játékos, felnőtteknek sem volt unalmas
– Jó hangulat, vidámság, játék, sokrétű feladatok, sok dicséretet kapott
– A gyerekhez igazodó követelmények, jó hangulat, vidámság, játék, sok dicséret
– A játékosság, és a gyerek igényeinek, aktuális állapotának figyelembe vétele. A gyerekek élvezik a sokféle eszköz használatát.
– Személyre szabottan, a gyermek egyéni igényeit, szükségleteit figyelembe véve és szem előtt tartva foglalkoztak vele.
– Nem csak az úszás alapjait tanulják a gyerekek, hanem kellemes környezetben és nagyon barátságos oktatókkal tanulhatnak játékosan úszni. Az utána levő torna pedig nagyon hasznos.
– Nem voltam benn a foglalkozásokon, de a gyermekemnek nagyon tetszett, és ez a fontos!
– Az tetszett, hogy látszólag csak játszottak a gyerekek, de közben észrevétlenül nagyon sokat fejlődtek, sokkal bátrabbak, ügyesebbek lettek, és remélhetőleg a későbbiekben kedvük lesz tovább folytatni a tanulást, mert megszerették a vizet.
– Közvetlen hangnem, a gyermekek szeretete
– Gyermeknek: a piros tölcsér, nekem: a játékos tanulás