Sérült gyermek a családban – Családdinamikai vonatkozások

Sérült gyermek érkezése

Az angol nyelvű szakirodalomban Exceptional child–ként, különleges gyermekként beszélnek róluk, akiknek családjai különleges emberséggel vállalják a velük kapcsolatos különleges terheket. A mi kultúránk inkább megbélyegző és ilyen (tisztelet a kivételnek) a társadalom viszonyulása is a fogyatékossággal, vagy valamilyen nevelési nehézséggel élő gyermekekhez. A sérültség, másság biológiai eredetű, fogyatékossá, hátrányos helyzetűvé attól válnak, ahogy a világ bánik, vagy nem tud bánni velük.

A sérült, sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülőkben – mivel speciális helyzetben vannak – olyan pszichés folyamatok indulhatnak el, melyekkel nemcsak önmagukat betegíthetik meg testileg és lelkileg, hanem a környezetüket is, például a testvéreket. Minél korábban kapnak segítséget, annál inkább elkerülhetőek a kóros tendenciák.
Ez a helyzet bizony teher, sok család bomlik fel emiatt. A traumával, a veszteség-élménnyel foglalkozó szakemberek bevonásával mindez megelőzhető lenne.
Természetesnek kellene lenni, hogy már a baba megszületésekor, a kórházban megkapnák a szülők ezt a lelki segítséget, és nemcsak a gyermek lehetséges fejlesztéséről tájékoztatnák őket.
Sokan évekig nem látnak ki ebből a problémahalmazból, és mire mentőövet kapnak, már megjelennek a káros következmények. 

Az anyukákban egyszerre jelenik meg a bűntudat és fájdalom, valamint az a késztetés, hogy erősnek kell maradniuk, hiszen a gyermekük teljesen rájuk szorul. Az ebből fakadó tehetetlenség és harag vagy depresszióba fordul, és önmagán (testileg is megbetegítve magát), illetve házastársán, másik gyermekén vezeti le. De beindulhatnak önsors rontó folyamatok is, mint például túlzott evés vagy alkoholizmus. A sérült gyermek gyakran együtt jár vállalt – nem vállalt szégyenérzettel, önértékelési problémával.
„Valami nem stimmel nálam, én csak ilyen gyermeket tudok szülni.”
Többen ezért nem vállalnak egy újabb várandósságot. Mások túlzottan beleszorulnak az anya szerepbe, „megszűnnek” nők, feleségek lenni. Nem képesek töltekezni a gyermeken kívüli kapcsolataikból. Ez veszélyes. A női szerep visszanyerése, megélése nagyon fontos lenne.

A család rendszerként működik.

Ha a család ,,beteg”, akkor valamelyik tagjának tünethordozónak kell lennie, valakinek el kell haragudnia a család feszültségeit.
Előfordulhat, hogy egy különleges nevelési igényű gyereket nevelő családban ezt nyíltan nem lehet, mert szigorú kimondott, illetve ki nem mondott szabályok szólnak arról, hogy mi helytállunk, nem okozunk gondot, nem sírunk, nem panaszkodunk. Ilyenkor a gyermek, vagy akár valamelyik szülő is testi tüneteket fog produkálni (bepisilés, fejgörcs, bőrbetegségek, stb.).
Ha nem engedélyezett a családtagoknak, hogy felismerjék, megéljék saját érzéseiket, akkor nem is tudnak megküzdeni velük, feldolgozni azokat. Ez nagyon megterhelő, megbetegíthet, hihetetlen energiákat visz el és így a családtag nem lesz képes kialakítani a problémák megoldásához szükséges, számára is élhető stratégiákat, segítségkérést.
Mivel a sérült , illetve sajátos nevelésű gyermek nevelése különösen nagy leterheltséget jelent, így a szülők gyakran veszik igénybe a nagyszülők segítségét. Ez a függés, kiszolgáltatottság valahogy sokszor ahhoz vezethet, hogy az egyébként már felnőtt független szülő újra gyermekként lesz kezelve, illetve újraélednek a generációk közötti játszmák.

Ez a megterhelő helyzet nyilván kihathat a szülők párkapcsolatára.
Ha a férj és feleség csak a problémák kezelésére szerződnek, intézik a gyermekkel kapcsolatos ügyeket, viszik a terheket, nincs figyelmük, energiájuk már egymásra. a férj egyre kevesebbet kap a feleségéből, akinek teljesen leköti figyelmét, energiáját a gyermek. A férfiaknál a szerepek hagyományosan: első sorban a családfenntartó, pénzkereső, aztán férfi, férj, majd az apa szerep.
A nőknél, ha sérült gyerek érkezik, akkor egyértelműen mindent visz az anya szerep és csak aztán jön, ha marad még belőle a feleség, nő, stb…
Sok házasság tönkremegy, ha az apuka nem tudja együttműködően, (konstruktívan, probléma megoldóan) kivenni részét a feladatokból. A férfiak teljesítményként élik meg az életüket, így a gyermeket is. Egy sérült gyermek – ha nem is vallják be – kudarc a számukra. Sokszor nem tudnak mit kezdeni vele, a feleségüktől pedig szinte csak az indulatokat kapják. Nem gyengülhet el, nem keseredhet el, hiszen ő a család támasza.
Szégyen, tehetetlenség, bűntudat – ezek az érzések kavarognak benne. Jobban viseli a helyzetet, ha eszközt barkácsolhat a gyermekének, vagy bizonyos információkat ő szerez be. Hiszek abban, hogy külön „pasis” csoportok megszervezése sokat segítene a papáknak, ahol végre kimondhatnák az érzéseiket.
Sok apuka imádja a sérült gyermekét, de a férfiszerep megélése sok „tiltással” jár. Magukra maradnak az érzéseikkel, és ezt nem tudják hosszú távon cipelni. Igen fontos lenne, hogy a nő mellett maradjon a férfi, a gyerekek mellett az apuka.
Az ambivalens érzés a legnehezebb, hogy nagyon szeretik sérült gyermeküket, de vannak pillanatok, amikor jobb szeretnék, ha „nem lenne”. Ennek megélése pokolian megterhelő. A férfiak ekkor szoktak kiszállni. Persze szerencsére bőven van példa arra is, hogy a sérült gyerek érkezése szétválaszthatatlan valódi összetartozást eredményez.

A másik, a többi gyermek még erőteljesebben éli ezt meg, hiszen saját érzései, igényei erősen ütközhetnek a családban elvárttól.
Sokkal kevesebb figyelem jut nekik, mint amire korukból és a helyzetből adódóan szükségük lenne.. Erre több féle módon reagálhat az egészséges tesó: lemond az igényeiről, szomatizál, parentifikálódik (felnőtt módon kezd gondolkodni, viselkedni), sok belső érzelmi, indulati vihart él át.
Egyszerre érzi úgy, hogy utálja, szégyelli, legjobb lenne, ha meghalna a tesója és azt, hogy óvja, félti, megvédi másoktól. Fel kell dolgozni ezeket az érzéseket, indulatokat, mert ha nem tudja kiélni őket, akkor könnyen maga ellen fordíthatja (önpusztítás, anorexia, stb.)  vagy deviáns viselkedést mutat.

Az angolszász irodalom vulnerable child, azaz veszélyeztetett, sérülékeny gyerek szindrómáról beszél.
Egyrészt az eddig elmondottak miatt, másrészt, mert az a gyermek, aki egy sérült vagy halott gyermek előtt vagy után jön világra, azt sokszor túlvédik, vagy éppen elhanyagolják, meg kell valósítania a sérült gyermekkel elveszett álmokat is, ő helyette is élni, szeretni, teljesíteni kell…

 Az apa és más családtagok, barátok szerepe itt lesz igazán fontos, hogy át tudják venni a testvérrel való foglalkozás nagy részét.  Arra is ügyelni kell, hogy a testvérek se sérüljenek ebben a helyzetben. Próbáljunk minőségi időt adni nekik, amikor csak rá figyelünk, és nincs velünk a sérült gyermek. Ha már jelentkeznek a gondok, családterápiás beszélgetést ajánlok.

FELADAT

Válaszolj a következő kérdésekre!

1., Gondold át a családod működését pároddal együtt:
az együtt töltött értékes idő a közösen feldolgozott gyász, veszteség kettőtök kapcsolata az egészséges gyerekre rakott terhek szempontjából, és változtassatok azon, amin kell és tudtok.

2. Bármilyen furán hangzik is, biztos vagyok abban, hogy sokat kapott ettől a helyzettől a családotok. Te és a többiek is tudnak, megtanultak olyan dolgokat, melyeket mások, más családok nem. Mik ezek?

3. Milyen ajándékot hozott az életedbe, életetekbe másságával a kis családtag? Beszélsz vele, mással erről?

4. Mennyire vagy tudatában annak a csodának, melyet nap mint nap megvalósítasz? Mennyire értékeled magad? Mennyire vigyázol magadra?