Jövőkép – Saját élettervek és aggodalmak a sérült gyerek miatt

“Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.”  

Hű, hát ez talán a legnehezebb téma…
Ebben a részben abban kapsz szempontokat, reméljük, segítséget is, hogy különböző életszakaszokban, élethelyzetekben hogyan tudsz tenni azért, hogy legyen jövőképed sérült gyermeked és önmagad számára is.
 

Jövőképem szülőként

Jövőkép: soha fel nem növő gyerek( életfogytig tartó feladat) vagy éppen a ,,rám már nincs szükség” érzése. Mit kezdek a szabadidővel, saját magammal? Örök aggódás, betegség vagy állapot? Mi lesz vele, ha én már nem leszek? Kire támaszkodhat majd???

Mi lesz vele???

Ott, ahol kapcsolatot lehet teremteni a gyermekkel, ahol örülni tud, érzelmeket kifejezni, igaz, fájdalom mellett, de majdnem ugyanazt élhetik meg a szülők, mintha egészséges gyermekük lenne. Ha ez hiányzik, az édesanya hosszú távon üres „szeretet-tankkal” él, és ez rettentően megterhelő és káros. A gyermek jelenlétének minősége a legfontosabb: úgy van jelen a család életében, mint egy ember, vagy úgy, mint akit el kell látnom, és akiért egy életen át felelek.

A jövőkép kialakítása az egyik legnehezebb feladat. Legtöbben attól rettegnek, mi lesz a gyerekkel, ha ők már nem lesznek.

Abban kellene segíteni a szülőket, hogy a lehetőségekhez képest minél önállóbbá neveljék a gyermeküket, még ha ez csak azt jelenti például, hogy olyan jelzéseket tanítanak nekik, amelyet mások is megértenek. Hagyjuk őket leválni magunkról.

Ezek a gyerekek sok mindent megélhetnek a világból, ha megteremtjük hozzá a kereteket. Azok a szülők, akiknek sikerül egészséges lélekkel „túlélniük”, hogy sérült gyermekük született, nem áldozatnak tartják magukat, hanem azt nézik, mit tanultak ebből a helyzetből. Mások meglátják gyermekükben a csodát.

Találkoztam olyan anyukával, aki sérült gyermeke által vált igazán „felnőtté”. Olyan eseményeket indukált az életében, melyeket egyébként nem lépett volna meg soha, például alapítványt indított az útjára, hogy másoknak segíthessen. Fontos lenne abban is segíteni, hogy amelyik sérült gyerek teheti, tanulhasson, közösségbe járhasson, adott esetben elsajátíthasson egy szakmát, majd munkalehetőséghez jusson.

Nevelési nehézségek

Általában az általános iskola végén szembesülünk azzal, hogy sérült gyermekünk is kamaszodik. Igaz, más határok közt éli meg ezt az életszakaszt, mint egy egészséges gyermek, hiszen sokkal nagyobb függésben él a szüleitől.

 

A kamaszkor legfőbb törekvése a szülőtől való leválás, mely hatalmas érzelmi viharok közepette zajlik.  

Persze továbbra is szereti a szüleit, de jelezni szeretné, hogy ő egy független, önálló lény. Nehéz számára ez az ellentmondásos helyzet, hiszen fizikai gondozás tekintetében kiszolgáltatott. 

Nagyon fontos megélnie, hogy lehet akarata, és lehet a szülőtől eltérő elképzelése, véleménye. Segíti az egészséges személyiség kialakulását, ha a működési területén belül biztosítunk számára olyan lehetőségeket, ahol döntési helyzeteket élhet át. Például választhat öltözék, étel vagy program között, akkor is, ha választásának negatív következménye lehet. Jól dönteni jó és rossz döntések meghozatala és következményeikkel való szembesülés útján lehet csak megtanulni.

Hagyjunk számára teret a lázadásra, ez a személyiség kialakulásának fontos állomása.

Egyfajta erőviszony alakul ki az évek alatt a sérült gyermek és a szülők között. A szülő iszonyúan felelősnek érzi magát a gyermek sorsának alakulásában, de ugyanakkor hatalma is van felette. Ez végül valamiféle egyensúlyi helyzetet teremt, ami látszólag mindkettőjüknek jó. A gyermeknek biztonságot ad, a szülő biztonságban tudhatja a gyermekét. A kamaszkorban ez az állapot borul. Pl. Előfordulhat, hogy a kamasz fiú lázad az ellen, hogy továbbra is az anyja fürdesse.

Az a legnehezebb tehát, hogy a gyermek elkezd határokat szabni, vagyis, amit eddig megtehetett a szülő, most már nem teheti meg. Ilyenkor a szülő szorongásként élheti meg, meddig van rám szükség? Ellentmondásos érzések keletkeznek, eddig a gyerekről szólt az élete, amelyet időnként teherként élt meg. Másrészt ijesztő, ha a gyerek önállósodási törekvései miatt már nem csak róla szól az élete. Gyakran csak másként szeretné a gyermek, hogy a szüleinek az élete róla szóljon.

 

Meddig lehet egy sérült gyermek nevelését teljes erőbedobással végezni?

A szülői elfáradás ideje általában a kamaszkor elején érkezik el. Fontos tudni, ez egy természetes folyamat, egészséges gyermeket nevelő szülőknél is elkövetkezik.

Sérült gyermek nevelése esetén elfáradtunk a küzdésbe, pihenni szeretnénk, és egy középiskolai vagy egyetemi továbbtanulási vágy a gyermek részéről már túl nagy kihívás a számunkra.

Sérült fiatalt nevelő szülőknél ezt az állapotot a vágy beteljesítésének fizikai korlátai csak fokozzák. 

 

Jellemző, miközben a szülőt rettentően nyomasztja a jövőtől való félelem, (mi lesz vele, ha én már nem leszek) eközben elfelejtik, hogy akkor meg kell tanítani képességeihez mérten néhány dolgot önállóan elvégezni, hogy olyan közegben is feltalálja magát, ahol nem állok mögötte.

Fontos, hogy a sérült gyerek / fiatal a családon kívül máshol is megtanuljon másokkal kapcsolatot teremteni és mások számára érthető jelekkel kommunikálni igényeiről, érzéseiről. A családban szinte mindig azonnal reagálnak rá, mindig értik, hisz összenőttek.

Életbevágóan fontos, hogy képes legyen más közegben is felhívni magára a figyelmet, kitartóan jelezni az igényét, adott esetben várni tudni, amíg rá tudnak figyelni. Ezért nagyon fontos, hogy lehetőségekhez képest járjon a gyermek valamilyen közösségbe, hiszen itt próbálhatja ki leginkább, mennyire „életképes” nélkülünk.

 

Mi a feladata a szülőknek a kamaszkorban?

Kamaszkorban a sérült gyerek egyre nagyobb feszültséget, frusztrációt él át. sokuk ilyenkor szembesül igazán azzal, mi mindent nem kaphatnak meg az élettől.. Gyermek lakik egy érett felnőtt testben. Eljön a testi vágyak ideje is, nehezen viselik a szülői gondoskodással járó testi érintéseket, a személyes térbe való belépést. Le kéne válni, de hogyan, ha ápolásra szorul?

 Első lépés, fogadjam el, hogy a gyermekem nélkülem is jól érezheti magát. Bízom annyira benne, magamban és a világban, hogy megélhető az a helyzet, hogy nem vagyok mellette. Meg kell élnie most nehéznek, kockázatosnak tűnő helyzeteket (ahol azért ott vagyok a háttérben) ahhoz, hogy később nélkülem is vegye az akadályokat.

A nehézségek további felvállalása eredményeképpen a gyermek érezni fogja, helye van a családon kívüli világban, a szülő jövőtől való félelme csökkenhet és olyan rejtett értékeket fedezhet fel a gyermekében, amely saját erőtartalékait is aktivizálhatja. Ugyanakkor, ha a gyermeke lehetőségeihez mértem megtalálja a helyét a világban, végre nyugodtabb lelkiismerettel fordulhat a figyelmének egy része önmaga felé. Az „önmegvalósítás” ideje kortalan. Egy szülő nem csak szülőként éli az életét. Feleség, nő, hivatásának, munkájának képviselője, alkotó, tehát viszonylag tágak a lehetőségek önmaga megélésére. Ha önmagát megéli, lelke gyógyul és ez a kisugárzás gyermekére is jótékonyan hat.

 

Továbbra is fontosnak érzem azokat a fórumokat, legelérhetőbben az Interneten, ahol hasonló lelki folyamatokat megélő szülők egymással megosztva a tapasztalataikat segítenének egymásnak legyőzni a fáradságot, az esetleges fásultságot és félelmeket. 

Fontos lenne, hogy a sérült fiatalok is hallhassanak mások sikertörténeteiről, találkozhassanak sorstársaikkal, akiknek már vannak megosztható tapasztalataik egy egészséges közösségbe való beilleszkedésről, kollégiumi életről, stb.

Saját jövőm, helyem, önmegvalósításom – mit kezdek magammal nem szülőként? Van- e még saját életem, céljaim…?

Ki vagyok én, a gyerekem nélkül, merre tartok, mit szeretnék elérni?

A saját énképünk, jövőképünk megteremtéséhez fontos, hogy szakítsunk magunkra időt, amikor egyedül vagyunk, és töltekezhetünk (sport, vásárlás, fodrász, olvasás). Jó lenne, ha megértenénk, gyermekükkel teszünk jót ezzel. Fordítsunk időt egyéb kapcsolatainkra is (házastárs, rokonok, barátnők). Meg kell tanulni segítséget kérni, ez nem jön magától, utána kell járni.

Túl nagy teher ahhoz, hogy egyedül oldjuk meg. Az internet jó eszköz erre. Kapcsolatépítés is indulhat itt, levelezés útján.

Nézzünk szembe az érzéseikkel, jó eszköz erre a naplóírás. Naponta írjuk le, mit érzünk, ha kiírjuk magunkból, már segít.

Nem szerencsés, ha homokba dugjuk a fejünket. Nem kell mindig erősnek lenni, hosszú távon ez sokba kerül.

Sikerélményeket kellene gyűjteni, meglátni az apró dolgokat, és ezt megünnepelni a gyerekkel együtt. Találjunk olyan tevékenységet, amely sikerélményt ad. És engedjük meg maguknak a dühöt, az (azt, hogy képtelenek elfogadni, hogy ez éppen velük, az ő gyermekükkel történik. ) elfogadás hiányát, és ezekért a gondolatokért ne büntessék magukat.

Legyen életük a gyereken kívül is.

Saját jövőnkkel csak akkor tudunk hatékonyan foglalkozni, ha gondoskodunk időről időre a feltöltődésről, és hogy kapcsolatban maradjunk saját magunkkal.

Fontos, hogy ne veszítsük e a kapcsolatainkat és kapcsolódási készségeinket. Ünnepeljük meg sikereinket és adjunk magunknak időt, teret arra, hogy megtaláljuk, mit is szeretnénk kezdeni a felszabadult időnkkel, energiánkkal. Ne felejtsük el, hogy mennyi mindent tanultunk, mennyire megerősödtünk az elmúlt évek kihívásaiban…

Végül szeretnék ajánlani egy fantasztikus könyvet, a címe Bánatkő, sérült gyermeket nevelő szülőknek szól. A könyvet elolvasva mindenki megnyugodhat, hogy rendben van, amit érez. Ez azonban nem elég.

Bár évről-évre sok mentálhigiénés szakember végez az egyetemen, mégsem tudok róla, hogy lenne honlapjuk, ahol segítséget kérhetnénk.

Én jobban hiszek a csoportos terápiában, hiszen jobban elfogadhatóvá válnak az érzések, indulatok, mert a másik is ugyanazt érzi.  Nagyon hasznosnak tartom a szülők saját szervezésű önsegítő csoportjait is, ahová meghívnak szakembereket.

Szükség lenne egy helyre – telefonos segítségnyújtás, internetes fórum –, ahová segítségért fordulhatnának a szülők, például amikor cserbenhagyja a környezete, vagy a másik végletként ráparancsol, hogy szedje végre össze magát.

 

Feladat

 Kérlek, gondold át:

  • mindent megtesztek-e azért, hogy a sérült gyermeketek minél több módon tudjon kapcsolódni és boldogulni nélkületek?
  • tudsz-e arról beszélni vele és a környezeteddel, hogy te sem leszel mindig itt és kitől, mit kérsz a vele kapcsolatban?
  • bízol-e magadban, tiszteled-e magad annyira, hogy időt és támogatást kérj és adj magadnak ahhoz, hogy szülői szerepeden kívül is magadra találj?

Sok-sok tisztelettel és szeretettel kívánunk neked izgalmas utazást életedhez!

Megszakítás